A Szépség és a szörnyeteg mint női felnövéstörténet (6)

>> 5. 1991 és 2017 között

6. 2017: Belle felnő

Ugyan a Disney stúdió csodálatos rajzfilmjeivel szerzett világhírnevet, valójában az 50-es évek óta gyártott élőszereplős filmeket is (az első a 1950-ben megjelent Kincses sziget volt). Mivel a világ folyton változik, és az egyes történeteket érdemes időről időre újra elmesélni, egyáltalán nem meglepő, hogy egy ponton elkezdték saját rajzfilmjeiket előszereplős filmmé konvertálni.

A 2017-es Szépség és a Szörnyeteg egyértelműen és látványosan az 1991-es rajzfilm feldolgozása, mégsem egyszerű másolata. Az egész film annyival szebb, gazdagabb, kidolgozottabb, hogy egyértelmű, milyen sok energiát fektetett bele a teljes alkotói gárda. Nem egyszerűen arról van szó, hogy betömködték a történet kátyúit,[1] hozzácsaptak néhány extra dalt, és az egészet meglocsolták egy nagy adag elképesztően szép CGI-vel.[2] Megtartották, hogy az átok büntetés a herceg saját tetteiért, a feloldása határidős, az átoktörés módja pedig továbbra is belső feltétel. Eközben visszatolták a fókuszt a női felnövéstörténet irányába, és a férfi oldalát közelebbről bemutatva ki is egyensúlyozták az elbeszélést. Ezzel pedig sikeresen kiteljesítették az eredeti történetet.

Belle: apuci pici lányából felnőtt nő

Maurice, a művészlelkű órásmester a feleségével is végző pestisjárvány elől menekítette leányát a nyüzsgő Párizsból a lassú, vidéki élet biztonságába, és azóta is féltve óvja gyermekét. Imádom, hogy Belle önállósodásának saját zenei témája van, amely végigvonul az egész filmen – olyannyira, hogy ez lett a filmhez kapcsolódó sláger is.

1. A dallamot először Maurice-tól halljuk: hogyan tarthat örökké egy pillanat? („Mind, ami múlna, hogy lesz örök?”)

2. Később ugyanez a dallam kúszik be észrevétlenül, amikor Belle kiváltja apját a Szörny börtönéből.
    – Nincs semmi baj. Most menj! Éld az életed! És felejts el…

   – Mégis hogyan? Te tettél azzá, aki vagyok!
   – Szeretlek, Belle. Nem kell félned.
   – Én is szeretlek, Papa. És nem félek – feleli a lány, majd kilöki apját a folyosóra, és magára zárja a börtön ajtaját.

3. Amikor a szolgák saját reményeikről énekelnek, Belle az apjától tanult dallammal csatlakozik be: „[tegnap még ártatlan voltam és magabiztos, ma bölcsebb, de bizonytalanabb]”. Hát igen, minél többet tudunk, annál inkább rájövünk, hogy korántsem tudunk mindent…

4. Amikor a Szörny elviszi Belle-t a malomba, Belle önállóan énekel egy versszakot a gyermekkor elmúlásáról.
„Visszanézni könnyű, távolodnom fáj, // Hiszen a gyerekkornak vége, nincs már.”

5. Amikor utoljára visszakapjuk a dallamot, Belle már felnőtt nő. Ismeri a veszélyeket, a bizonytalanságot, és bár fél, mégis vállalja a kockázatot. A felnőttség nem felelőtlen ugrás az ismeretlenbe, hanem a bizonytalan végkimenetel tudatos felvállalása.
    – Mindig próbáltam megvédeni a kislányomat. Óvtalak. Túlzottan.
    – [Én megértem]. … Akkor segítesz nekem?
    – Ez veszélyes!
    – Igen. [Igen,] az.

Az, ahogy az apjától hallott zenei téma végigkíséri Belle felnövését, összekapcsolja a folyamat egyes lépéseit. Ezzel összhangban a rózsa is visszakapta eredeti funkcióját: ismét a szülő–gyermek kapcsolat szimbóluma lesz. Belle a városba induló apjától egyetlen szál rózsát kér ajándékba, ahogy korábban is tette minden út előtt, utolsó beszélgetésükkor pedig azzal búcsúzik apjától és gyermekkorától, hogy visszaadja neki a gyermekkorát jelképező, rózsa alakú csörgőt.

Átok és rabság

Az 1991-es verzióhoz hasonlóan az átok itt is saját kegyetlensége miatt sújtja a herceget. A megváltáshoz meg kell tanulnia szeretni, és el kell érnie, hogy viszontszeressék. De ugyan ki tudna megszeretni egy szörnyet? Ezzel visszaérünk oda, ami miatt itt SEM egyszerű Stockholm-szindrómáról van szó: a Szörny nem felületesen és néha figyelmes Belle-lel, hanem őszintén meg akar változni, legalább annyira Belle, mint saját maga miatt. Nem mellesleg éppen ezért lesz az első kapcsolódási pont közte és Belle között az, amikor a lány ráhibáz a Szörny központi témájára: saját szívtelenségére.

    – Olyan szívtelen vagy, miért nem engedsz elbúcsúzni az apámtól? Az örökkévalóság megvár.

Ha nem lett volna elég pocsék a Szörny bemutatkozása reménybeli megmentője előtt, a történet gyorsan rátesz még két lapáttal: előbb, mikor a Szörny vacsorázni invitálja Belle-t, aki ezen érthető módon felháborodik („Foglyul ejtettél és most vacsorázni akarsz velem? Elment az eszed?”) – ami viszont az indulatkezelési gondokkal küzdő Szörnyet akasztja ki; majd vacsora után, a farkasokkal való harc során megtekinthetjük a Szörny legbrutálisabb, legállatiasabb oldalát. És ezt látva Belle mégsem menekül el, hanem visszaviszi a Szörnyet a kastélyba – ahonnan épp pár perce dobták ki, vagyis valójában semmi nem kötelezi erre, csak a saját becsületessége.[3] Innentől sokkal inkább saját adott szava miatt fogoly a kastélyban, mint bármiféle valós akadály miatt, így vállalva a felelősséget korábbi tettéért (ígéretéért).

Belle-ről az első perctől fogva tudjuk, hogy nemcsak olvasott, hanem okos, logikusan gondolkodik, és jó problémamegoldó – ez jelenik meg abban, ahogy feltalálja a mosógépet, vagy ahogy a tányérból ivással hidalja át a Szörnnyel való közös étkezés nehézségeit. Így nem csoda, hogy hamar rájön: a kastély lakóit valójában szörnyű átok sújtja – nemcsak a Szörnyet magát, hanem egész háza népét. És minthogy a film egyik központi témája a felnőttség, amihez pedig szorosan kapcsolódik a felelősségvállalás, röviden az is szóba kerül, megérdemlik-e szerencsétlen szolgák, hogy urukkal együtt bűnhődjenek. Ugyan lehet azon vitatkozni, hogy egy kora újkori Franciaországban a cselédségnek mekkora befolyása lehet a fiatalúr lelki fejlődésére, ők maguk határozottan felelősnek érzik magukat.

   – De miért ennyire fontos nektek?
   – Mindig is mi gondoskodtunk róla.
   – De megátkozott titeket! Miért? Nem tettetek semmit!
   – Éppen ez a baj, kedvesem. Tudod, mikor a gazda édesanyja meghalt, és a szívtelen apja azt a szegény ártatlan gyermeket elkezdte saját képére formálni, semmit se tettünk.

Belle ezzel a felelősségvállalás egy újabb aspektusával ismerkedik meg, és ezzel is közelebb kerül a felnőttséghez. De még hátravan, hogy felelősséget vállaljon saját érzelmeiért is. Ami persze nem könnyű feladat, főleg nem olyan, szorult helyzetben, ahol nincs lehetősége leválogatni, melyik érzése a sajátja, és melyiket érzi külső nyomásra. Ez újabb érv a Stockholm-szindróma-elmélet ellen, hisz a Stockholm-szindróma esetében a kiszolgáltatott helyzetben összekeverednek az érzelmek, itt pedig nagyon is konkrétan felhívják a figyelmet arra, hogy ilyenkor nem lehet az érzelmeket pontosan felmérni.

    – Bizonyára bolondság abban bíznia egy ilyen szörnynek, hogy egy nap talán elnyeri a szívedet?
    – Nem tudom.
    – Tényleg? [Tudnál itt boldog lenni?]
    – Lehet boldog az, aki nem szabad?

Ez lesz az a jelenet, amely visszatereli figyelmünket az átokra és annak feloldására. Ha a Szörny azt akarja, hogy szeressék, meg kell adnia a lehetőséget ennek az ellentétére is: hogy magára hagyják. Ezért kell elengednie Belle-t. És ez az, ami kézzel foghatóan bizonyítani fogja, hogy sikerült megtanulnia szeretni, törődni, elfogadni, és elengedni.

Belle távozásakor, mint egy váratlan virág, a herceg valódi zenei témája is kisarjad az addig fagyott földből. Vele kapcsolatban eddig csak a rózsa, az átok, a Szörny témáját hallottuk, először a film legelején, majd az átok megvalósulásakor, később pedig ugyanez csendült fel vészjóslóan, mikor Maurice először a kastélyba lépett. Most is ez a téma indul el, de valahogy megakad, átalakul, és felhangzik az Evermore. Így végre a romantikus zenés film férfi főszereplőjének is lesz saját zenei témája, ami sokkal kiegyensúlyozottabbá teszi a mű egészét.

Empátia, felelősségvállalás, egyensúly

A Disney 2017-es Szépség és a Szörnyetege megtartott mindent, amitől jó volt az 1991-es változat, és kiegészítette a történetet ezer részlettel, amitől szebb és emberibb lett. Belle nem egyszerűen szép és okos és empatikus. Fiatal nő, aki a saját útját keresi. Megőrzi az otthon tanult értékeket, és ezekkel felvértezve lép ki a világba és talál rá saját magára. Mindeközben ugyanezen értékek gyógyító erővel hatnak majd azokra, akikkel találkozik, ezeknek hála lesz képes begyógyítani a herceg összetört szívét, és újra megtanítani másokkal törődni (amennyiben a herceg a vég előtt a szolgáktól is bocsánatot kér, amiért magával rántotta őket, és nem adhat nekik feloldozást). Persze ehhez arra is szükség van, hogy a herceg vissza akarjon változni. A Szörnyeteget csak akkor mentheti meg Szépség, ha ezt a Szörnyeteg is akarja, és együtt dolgoznak a happy endért.

Az ellenpont

A gyógyulni akarásra lesz remek ellenpélda Gaston személye. Fiatal, jóképű, erős és hatalmas – mégis többször elhangzik vele kapcsolatban, hogy talán mégis inkább ő a szörnyeteg és nem más. (Ezen a ponton eszembe jut A Notre Dame-i toronyőr egyik sora: „Ki itt a szörnyeteg, ki itt a szent?”). Látszólag mindene megvan, mégsem tud hatékonyan udvarolni Belle-nek, mivel nem lehetséges társat lát benne, hanem vadásztrófeát (hasonlóan ahhoz, ahogy a 2014-ben Vincent Cassell által megmintázott herceg viszonyult saját feleségéhez és az arany sutához). Nárcisztikus alkat, és nemcsak azért, mert a tükörnek nagyobb elánnal udvarol, mint Belle-nek: a látszat minden helyzetben fontosabb számára, mint az, mi van a háttérben. Belle azért kell neki, mert ő a leggyönyörűbb, vagyis a legjobb, és neki mindenből a legjobb jár – miközben a varrólányokat megveti, amiért csak a tetszeni vágyás érdekli őket. Elindul Maurice-szal megkeresni a kastélyt, hogy mindenki lássa, milyen segítőkész, de hamar kiderül, hogy hátsó szándékok vezérelték. Amikor szembesítik vágyai lehetetlenségével, erőszakos lesz: Maurice-t kétszer is megpróbálja megölni (egyszer az erdőben, egyszer az elmegyógyintézetbe záratással), majd a szörnyet is háromszor hátbalövi. És soha nem merül fel benne, hogy ez bármilyen szempontból problematikus lenne.[4]

Gaston az, akinek soha nem kellett felelősséget vállalnia erőszakos tetteiért. Sem a varrólányok sárral való lefröcsköléséért, sem Belle veteményeskertjének összetaposásáért, sem a Maurice elleni gyilkossági kísérletekért. A végső összecsapásban a Szörny is megkíméli az életét. Persze nem sokra megy ezzel, amennyiben, egy (állítólag) ír közmondást idézve: „Isten nem kocsmáros, hogy minden héten elszámoljon – de adós ritkán marad.” Amikor Gaston utoljára hátbalövi a Szörnyet, a lövés hatására bedől a falrész, amelyen áll, ő pedig a mélybe zuhan – ezzel, a Disney jó szokása szerint, levéve az antagonista megbüntetésének terhét a jó erőit képviselő főhősök válláról.

Mese a törődés gyógyító erejéről

A Szépség és a Szörnyeteg mindenek felett ez: mese. Egy olyan mese, amelynek központjában nem a jó és a rossz harca van, hanem a felnőtt életért folytatott küzdelem. Belle-nek és a Szörnyetegnek egyaránt meg kell küzdenie azért, hogy elszakadjanak a múlt berögződéseitől, fájdalmaitól, hogy saját tetteikért és érzelmeikért felelős felnőttekként együtt építsenek új életet. Belle törődése tereli vissza a Szörnyet elveszett emberségéhez, ugyanakkor a Szörnyeteg is segít Belle-nek megismerni múltját és megbékélni vele. Ez az, amiben a 2017-es változat sokkal többet ad, mint akár a 18. századi eredeti, akár az 1991-es előzmény. Már nemcsak a női függetlenedésről vagy az elsősorban női erényként azonosított empátia erejéről szól, hanem az egymással való törődés fontosságáról – és hogy ez milyen fontos része a felnőtt életnek, nemtől függetlenül.

>> 7. Összefoglalás: a történet fő motívumainak fejlődése a kezdetektől 2017-ig

---

[1] Köztük:

-        jó érzékkel elkenték, hány éve tart az átok, és mikor hullik le az utolsó rózsaszirom;

-        beemeltek egy olyan kitételt az átokba, hogy a környékbeli lakosok megfeledkeztek a kastély létezéséről is;

-        pontosították, mennyi időt tölt Belle a kastélyban (pár napot);

-        megmagyarázták, hogyan lehet a kastély körül látványosan tél.

[2] Külön elismerést érdemel Dan Stevens teljesítménye, aki ennek megfelelően a film nagy részét izmosított-magasított, szürke CGI-gúnyában tolta végig, többnyire a visszafelé hajló boka látványát keltő rugós cipőben, ugyanígy táncolva végig Emma Watsonnal a báli jelenetet, az egyes jelenetekhez tartozó arckifejezéseket pedig külön vette fel a vizuális effektesekkel.

[3] Belle a kastélyban betöltött státuszáról pedig tapintatosan nem beszélünk többet.

[4] Az, hogy ha ő kap be egy átkot egy tündértől, sikerül-e valaha magába szállnia, azért nem merül fel, mert ez egy mese, Gaston pedig nem valós személy, hanem a herceg ellenpontja.