A Szépség és a szörnyeteg mint női felnövéstörténet (2)

>> 1. Szépség és a szörnyeteg: eredeti mű vagy népmese?

2. Mese az elrendezett házasságról

1740: Villeneuve meséje

Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve 1740-ban közreadott francia regénye jó 200 oldal hosszú, és két jól elkülöníthető részre tagolódik. Az első rész a fent leírt, jól ismert történetet tartalmazza. A második már-már szappanoperai bonyolultságba emelkedik, miközben elbeszéli, hogyan s miért lett elátkozva a királyfi, illetve megtudjuk, hogy maga Szépség is elátkozott királylány, a királyfi halottnak hitt unokatestvére, akit születésétől fogva neki szántak.[1]

A mű célközönsége a lassan eladósorba kerülő, fiatal nő. A központi téma, hogy nem kell félni a házasságtól, elsősorban az elrendezett házasságtól, amelynek során a szülő vagy gondviselő választ férjet a lánynak, így a házastársak közelebbi megismerkedéséről eleve csak az esküvő után lehet szó. Az is lehet, hogy a férfi csúf lesz, vagy öreg, vagy pocsék beszélgetőpartner, mindezek mellett azonban még mindig lehet tisztességes és jóindulatú.

A szöveget végigkíséri számos, a második legfontosabb témakörre való utalás: ha egy fiatal nő a szülei házában él, az önmagában nem vezet sehova, bármilyen szép és szorgos is a lány. Nem arról van szó, hogy a nő az apja tulajdona, és legyen szíves férjhez menni, hogy onnantól kezdve egy másik férfi tulajdona lehessen és gyerekeket szülhessen.[2] Hanem arról, hogy a kiteljesedés eszköze, ha a nő gyermeki státuszból felnőtt státuszba, a háztartás élére kerül. Ekkor a férje társaként javarészt maga dönthet majd arról, hogyan használja fel az idejét. Mikor Szépség hazamegy látogatóba, meglepetten tapasztalja, hogy nővérei ugyanolyan léha életet élnek, mint korábban: továbbra is csak udvaroltatnak maguknak, de férjhez nem mennek, nem vállalják a házassággal járó felelősséget és felnőttéválást.

Szépség a Szörnyeteg palotájában minden éjjel egy jóképű királyfival álmodik. Az álmokat a két fiatalt segítő jótündér küldi, aki szeretné, ha Szépség beleszeretne a királyfiba. Az álmok másrészről kontrasztot is adnak: végül Szépségnek választania kell a jóképű álomkép és a teljesen valóságos Szörnyeteg között, aki ugyan ijesztő, mégis kedves és udvarias; buta, viszont kívánságait így is teljesíti, és olyan szabadságot ad Szépségnek, amilyenben a szülői házban sose volt része.

Azt, hogy Szépség nem szenved Stockholm-szindrómában, egyértelműen igazolja, hogy mikor hazamegy látogatóba, sokáig nem tudja rávenni magát, hogy visszamenjen a palotába. Nem azért, mert fél a Szörnyetegtől, vagy mert undorodik tőle, hanem egyszerűen azért, mert képtelen elszakadni a családjától, testvéreitől, szeretett édesapjától. Végül a jótündér küld rá rémálmot, melyben a Szörnyeteg haldoklik. Szépség ekkor rádöbben, hogy a Szörnyetegnek szüksége van rá, és így már el tud indulni hozzá.

1756: Beaumont rövidített verziója

Villeneuve halála után Jeanne-Marie Leprince de Beaumont 1756-ban némiképp átdolgozta és alaposan lerövidítette a mesét. A második, „szappanopera” szekciót egy az egyben kihúzta, a kereskedő gyermekeinek számát pedig lecsökkentette hatra (három lány, három fiú). Az ő Szörnyetege egész értelmes, bár az elméstől még mindig messze van, és nincs is mellette az álombeli királyfi, hogy legyen mivel összehasonlítani. Amikor Szépség hazamegy látogatóba, nővérei, akik időközben férjhez mentek, irigyen hallgatják a beszámolót a varázslatos kastélyról, és azért tartóztatják Szépséget, hogy a Szörnyeteg megdühödjön rá és felfalja. Végül ezért súlyos büntetést kapnak: a jótündér szoborrá változtatja őket, hogy örökké figyelhessék, milyen boldog Szépség. Ugyan megválthatnák magukat, ha megbánnák bűneiket, az irigységet és kapzsiságot, de nem valószínű, hogy erre valaha sor kerül.

Amellett, hogy ez a változat sokkal rövidebb, mint az eredeti, sokkal kisebb hangsúlyt kap benne az asszonyi önállóság, és inkább Szépség jósága, szorgalma és egyéb erényei kerülnek előtérbe, a nővérek gonoszságával szembeállítva. Ezek persze mind fontosak lehetnek a teljes élethez, a korábbiakhoz képest azonban visszalépés, hogy a felnőttéválás kikerül a fókuszból.

1858: Szergej Akszakov: A bíborszínű virág

Míg a korábbi változatokban a Szörnyeteg önmagában attól borzalmas, hogy részben ember, részben valami más, itt tényleg ijesztő lény. A hangja rettenetes (annyira, hogy eleinte írásban kommunikál, nehogy elijessze a lányt), a külseje rémítő. Ettől eltekintve udvarias, kedves, okos és művelt, így aztán idővel elnyeri Szépség rokonszenvét, majd szeretetét (ami a korábbi hölgyekkel nem sikerült, bármilyen elbűvölő volt is a jelleme).

Amikor Szépség hazalátogat a családjához, nővérei itt is megakadályozzák pontos hazatérését, de nem rosszindulatból: jót akarnak a húguknak, és remélik, hogy ha Szépség elkésik, a Szörnyeteg elpusztul, ő pedig szabadon visszatérhet hozzájuk. Szerencsére Szépség még épp időben érkezik, hogy elfogadja a Szörnyeteg házassági ajánlatát, és ezzel megmentse az életét.[3]

1889: Andrew Lang egyszerű átirata

Szépség és a szörnyeteg története az angolszász világban Lang interpretációjában vált ismertté. Érdekessége, hogy azt állítja magáról, Villeneuve meséjének fordítása, és sokan ennek megfelelően hivatkoznak rá.[4] Az igazság azonban az, hogy ez a verzió Beaumont szövegét veszi alapul, ám visszateszi a fókuszt a felnőttéválásra és a szülői háztól való elszakadásra. Visszahozza az álombeli királyfit, de csak azért, hogy nagyobb legyen a kontraszt közte és a Szörnyeteg között. Az álmokban a királyfi folyamatosan azért könyörög Szépségnek, hogy lásson a látszat mögé. Végül Szépség, bár szereti az álombeli királyfit, mégis igent mond a Szörnyetegnek, aki nélküle meghalna.

>> 3. Ugrás papírról cellulózra

---

[1] A családregény így alakult:

A királyfinak korán meghalt az édesapja, így a királynőnek kellett eljárnia hadat viselni és megvédeni az országhatárokat. A gyermek nevelését egy nagyhatalmú, ám csúf és agresszív tündérre bízta (aki önként vállalkozott erre, és nem lehetett neki nemet mondani).

A királyfi édesanyjának fivére maga is király, aki egy ifjú tündért vett feleségül – a tündértanács jóváhagyása nélkül. Büntetésből a tündérek bezárták az asszonyt, kicsi lányát pedig megátkozták, hogy szörnyeteghez kell feleségül mennie.

A gonosz tündér nem teljes munkaidőben nevelt királyfit, hanem közben átjárogatott a szomszédba, ahol beleszeretett a fiatalon megözvegyült királyba – aki most már csak pici lányának élt. A gonosz tündér emiatt megpróbálta eltenni láb alól a csecsemőt – és azt hitte, sikerrel is járt. A bezárt királynétündér nővére (a „jótündér”) azonban megmentette a gyermeket, és elcserélte egy kereskedő korán elhalt csecsemőjével. Szépség így hat fivér és hat nővér közül a legkisebb leányként nevelkedett.

A gonosz tündért persze nem vette feleségül a fiatal király, így az bánatosan visszament királyfit nevelni.

Ahogy teltek az évek, a királyfi, aki anyaként gyakorlatilag egyedül a gonosz tündért ismerte, szép ifjúvá serdült, a gonosz tündér pedig beleszeretett – és megkérte a kezét. A fiatal fiú persze nemet mondott neki, mire ő bosszúból ocsmány szörnyeteggé változtatta. Az átok csak úgy törhet meg, ha valaki hozzámegy feleségül, de az udvarlásban nem lehet segítségére sem a szép arca, sem a rangja, sem a modora, műveltsége, intelligenciája.

A szálak a jótündérnél érnek össze, aki tudja, hogy Szépségnek szörnyeteghez kell feleségül mennie, és hogy a szörnyetegkirályfinak kell egy feleség.

A jótündér feljelenti a gonosz tündért a tündérek tanácsánál, akik le is csukják, de az okozott kárt nem tudják helyrehozni, azt az érintetteknek maguknak kell megoldaniuk. Szerencsére itt a jótündér: ő intézi úgy, hogy a nehéz helyzetbe került kereskedő a Szörnyeteg palotájába tévedjen, illetve a Szörnyeteg leszakított egyetlen szál rózsával kapcsolatos felháborodása is az ő pontos utasításai alapján előadott színjáték.

Szépség amellett, hogy fiatal és szép, jólelkű, dolgos és vidám természetű, így nem csügged el. Sőt, valójában élvezi a palota nyújtotta szabadságot. Otthon ő volt a lehetetlenségig elkényeztetett testvérei óvónénije, cselédje, pótanyukája, itt viszont az egész napot azzal tölti, amivel csak kedve van: hímez, táncol, olvas, párizsi és velencei színházi közvetítéseket néz a varázstükörben. (Nem vicc. Tényleg. Mezzo TV.)

[2] Az egyetlen szál rózsa, amelyet Szépség az apjától ajándékként kér, (különösen szembeállítva a nővérek által vágyott drága ajándékokkal), pontosan annak köztük lévő, a gyengéd szeretetnek a szimbóluma, amely a történetben kizárja a leánygyermekkel való efféle kereskedelmet.

[3] Ebben a változatban egyébként érdekes csavar a korábbiakhoz képest, hogy a Szépség által kért bíborszínű virág nem a legszerényebb az ajándékok közül, amit kereskedő gyermekei apjuktól kérnek, hanem éppenhogy a legnehezebben megszerezhető – hisz ki tudná bizonyossággal állítani egy virágról, hogy az a legszebb a világon?

[4] Például az 1987-es Cannon Movie Tales filmadaptáció, vagy a Vintage News „eredeti” történetet feldolgozó cikke.