2020. március 15., vasárnap

A Szépség és a szörnyeteg mint női felnövéstörténet (1)


A Szépség és a szörnyeteget gyakran éri az a vád,[1] hogy Szépség Stockholm-szindrómában szenved[2], ezért rettenetesen kínos, hogy „szerencsés végkifejlet” címszó alatt feleségül megy fogvatartójához, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az alábbiakban szeretném végigvenni a mese és feldolgozásainak történetét, és eközben rávilágítani arra, miért nem Stockholm-szindrómás a női főszereplő, és mi teszi ezt a mesét nagyon is modern, női felnövéstörténetté.



. 18

1. Szépség és a szörnyeteg: eredeti mű vagy népmese?

Mindenekelőtt röviden összefoglalnám, mit tekintek a Szépség és a szörnyeteg „csontvázának”, amit (illetve melynek elemeit) talán a legtöbben ismernek. Persze az, hogy mik a valóban ismert elemek, megérdemelne egy külön felmérést; ezért én most azokból a verziókból vonok átlagot, melyekkel saját olvasmányaim során leggyakrabban találkoztam, és a felmérést másokra hagyom.[3]
Egy elszegényedett kereskedő útja során elvarázsolt kastélyba téved, ahonnan távozáskor el akar vinni egyetlen szál rózsát a (legkisebb) lányának. A kastély ura, egy förtelmes szörnyeteg ezt zokon veszi, és választás elé állítja a kereskedőt: vagy azon nyomban szörnyet hal, vagy elhozza maga helyett a lányát. A kereskedő színleg elfogadja a felkínált lehetőséget, de csak elbúcsúzni megy haza. Legnagyobb meglepetésére, a lánya mégis átveszi a helyét a szörnyeteg kastélyában. Még ennél is nagyobb a lány meglepetése, amikor nem hal meg, hanem kastély úrnője lesz. Ezért nem kell semmit tennie, bár a szörny minden este megkérdezi, akar-e a felesége lenni. Ő persze minden este nemet mond. Ez így megy egy ideig, mígnem szépség értesül róla, hogy apja megbetegedett. Ekkor megkéri a szörnyet, hadd utazzon haza látogatóba. A szörny beleegyezik ebbe, de elárulja, hogy ha a lány adott határidőre nem tér vissza, ő meghal. Otthon mindenki örömmel fogadja (az addigra halottnak hitt) Szépséget, és annyi feladatot vagy szórakozást találnak ki neki, hogy a lány elfelejt visszamenni a kastélyba. Mikor mégis eszébe jut az ígérete és visszatér, a szörny már haldoklik. Szépséget ez úgy felkavarja, hogy megígéri a szörnynek, hozzámegy feleségül, ha életben marad. Ekkor a szörny visszaváltozik királyfivá, és a fiatal pár boldogan él, míg meg nem hal.
Ugyan már a fent leírtak is tartalmaznak népmesei elemeket (legkisebb lány; elátkozott királyfi; megszegett ígéret, vagyis „tabutörés”; az, hogy csak úgy lehet megtörni az átkot, hogy a hős nem tud róla, hogy éppen átkot tör), a történet nem népmese. Az első felismerhető (és azonos című) változatot 1740-ben írta Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve francia írónő. A történet bizonyos központi elemei korábbi történetekben is megtalálhatók, ezeket azonban Villenueve kombinálta össze elsőként.
Előzmények
A Szépség és a Szörnyeteg elemeiben egészen Ámor és Psziché mítoszáig[4] vezethető vissza. Itt Psziché akarata ellenére kerül férje házába, de idővel megszereti, még ha nem is tudja, ki az, vagy egyáltalán hogy néz ki. Nővérei bogarat ültetnek a fülébe, ő pedig meglesi férjét (ez is a „tabutörés” egy fajtája). Emiatt az ifjú pár elszakad egymástól, és a csodaszép Pszichének számos próbát kell kiállnia, hogy újra együtt lehessen férjével.
Egy másik fontos elem Sir Gawain és Lady Ragnell házasságának története. Egy idegen különös rejtvényt ad fel Artúr királynak: „Mire vágyik leginkább a nő?” A király hiába keres választ a kérdésre országszerte, egy se tűnik helyesnek. Végül a rendkívül gazdag, ám rendkívül ocsmány Lady Ragnell ígér pontos választ a kérdésre, ha cserébe feleségül mehet a daliás Sir Gawainhez. Artúr elígéri hű lovagját, majd megkapja a választ: „a nő arra vágyik, hogy a maga ura lehessen”. Az esküvő után, mikor a friss házasok kettesben maradnak, Lady Ragnell csodaszép asszonnyá változik, és elárulja: súlyos átok ült rajta mindeddig, mostantól viszont már csak a nap felében kell ocsmánynak lennie, és a férje döntheti el, ez hogyan legyen elosztva: éjjel legyen szép vagy nappal. Gawain a választást visszaadja feleségének, és ezzel immáron teljesen megtöri az átkot, Lady Ragnell pedig mindig gyönyörű lehet.
A mese egyik közvetlen elődje Giovanni Francesco Straparola Disznókirály című története, amelyet 1550-ben adtak ki Velencében, és amelyet 1698-ban, nem sokkal a mi történetünk megszületése előtt franciára is lefordítottak.[5] Ebben a disznónak született királyfinak háromszor kell nősülnie, hogy megtörjön az őt sújtó átok. Az első két ara elutasítja férjét (és szomorú véget ér), a harmadik, legkisebb lány azonban szörnyként is elfogadja. A királyfi ekkor ledobja a disznóbőrt. A történet azonban itt nem ér véget, ugyanis nappalra visszaveszi, és a bőrt a családnak később külön akcióban kell ellopnia és megsemmisítenie.[6]
>> 2. Mese az elrendezett házasságról


[1] Legalábbis én túl gyakran hallom.
[2] Stockholm-szindróma: az a jelenség, amikor egy fogvatartott személy érzelmileg kötődni kezd a fogvatartójához.
[3] A legrészletesebb lista a típushoz tartozó történetekről itt olvasható: https://d.lib.rochester.edu/cinderella/text/beauty-and-the-beast. A lista rettentő hosszú, a történetek pedig igen változatosak.
[4] Ámor és Psziché történetét leginkább a II. században élt Apuleius Aranyszamár című regényének 4. fejezetéből ismerjük. A történet a „kígyóvőlegény” mesetípusba sorolható, mely Európán kívül is ismert, és ősi, indoeurópai örökségnek tekinthető. Swahn monográfiájának írásakor 1137 variánsa volt.
Forrás: Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai kiadó, Budapest: 1977. szócikk: kígyóvőlegény: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-463.html
[5] Madame d'Aulnoy: Contes nouveaux (1698)
[6] Ez a történet is a fentebb említett kígyóvőlegény-történetek közé tartozik.

2020. február 16., vasárnap

Miért tragédia a Death Note musical?


Szóval teljesen véletlenül, egy Good Omens fan-videó kapcsán derült, ki, hogy egyáltalán létezik Death Note musical, és az első reakcióm az volt, hogy „te jó ég, miért?!” Aztán persze a kíváncsiság erősebb volt, mint a furafejű értetlenkedésem, és hát megnéztem.
Pontosabban először meghallgattam. A Death Note musical angolul nincs, csak demóverzióban hallgatható a zenéje (egyébként profin megszövegezett, profin elénekelt és hangszerelt demón). A japán verzió számomra hallgathatatlan, mert a férfiénekesek valamilyen rejtélyes okból nagy százalékban hehegnek, amit már az operák esetében is elviselhetetlennek találok. Szerencsére viszont találékony barátném talált nekem egy olyan japán színpadi verziót, ahol egy enyémhez hasonló fülű egyén a legrosszabb japán számokat lecserélte az angol változatokkal. Így aztán, mire két nap faltól-falig zenehallgatás után lassan ott tartottam, hogy fejből tudom a zenét, de még mindig nem tudom, miről szól a darab, sikerült megtekintenem magát a művet.
A thumbnailen elvileg Ryuk és Rem.
(Igen, Rem nő
– a magyar szinkronban Kossuth Gábor (Zuko!) volt a hangja, így aztán ez mindeddig számomra nem derült ki.)
És az a helyzet, hogy a Death Note musicalnek nem csak a zenéje jó, hanem az egésze is. A készítők remek érzékkel válogatták össze, mit hagyjanak benne, mit húzzanak ki, és mire fókuszáljanak. Ennek köszönhetően a Death Note musical egy izgalmas, jól felépített, friss darab, miközben egy teljesen korrekt, szépen megalapozott tragédia. És hogy mitől lesz ez tragédia? Hadd foglaljam össze röviden.

1. Light eldobja az emberségét
Onnan indulunk, hogy Light hiányolja az igazságszolgáltatási rendszerből az igazságszolgáltatást. Ez valahol érthető, ha látott már valaki lúgos orvost szabadlábon védekezni. Amikor megtalálja a füzetet, és kipróbálja – vagyis végrehajtja az első gyilkosságot –, majd rájön, milyen nagyhatalmú eszköz került a kezébe… bár először egy cseppet kiakad, mint minden normális ember tenné, ha megöl valakit kvázi akaratlanul (amennyiben nem hitte, hogy a jóember tényleg meg fog halni), hamar döntés elé állítja magát: használja tovább a Listát, és hozzon változást a világba, vagymicsinájon. Tudja, hogy ha komolyan munkába állítja legújabb eszközét, azzal feladja az emberségét. A hatalom korrumpál, ő se lesz kivétel. És mégis, az általa igazságszolgáltatásnak gondolt valamit fontosabbnak tartja, mint a saját lelkét. Ez valamiképp felemeli az egész további eseménysort.

2. Soichiro fohásza (sajnos ez a te nevelésed, édesapa)
Én magamban csak így hívom az Honour bound című számot, amelyben édesapa magát győzködi arról, hogy biztosnemazőokosnagyfiaagyilkos. A kedvenc soraim: „Am I crazy / Thinking he could be / some insane unfeeling monster somehow raised by me”. Ugye nem nekem sikerült nagy ügyesen felnevelnem azt az őrült, érzéketlen szörnyeteget, aki Kira? Hát, van egy rossz hírem… Mert persze, a történet egyik fele, hogy a hatalom korrumpál, és ez alól Light sem lesz kivétel. Másrészről viszont az édes szülőknek is van némi közük ahhoz, hogy kinevelték azt a fiatalembert, aki eldobta az emberségét az igazságszolgáltatásért.

3.     Rem Misától nem tud szeretni tanulni
Rem már az első számában kifejezte, hogy szeretné megérteni ezt a szeretet dolgot, de pechére pont Misával hozta össze a rossz sorsa, aki erről nem sokat tud neki tanítani. Misa súlyosan sérült, nem képes valódi kapcsolódásra, így természetesen bármit mond is, valójában nem szerelmes Kirába, hanem mániákus: a fél életét odaadja, csak hogy megtalálja Kirát, akire aztán levakarhatatlanul ráakaszkodik. Misa és Light kapcsolatában látványosan nincs kölcsönös érzelem, főleg nem szeretet vagy szerelem. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy ez a páros két és fél óra alatt egyetlen duettet sem énekel (egyetlen olyan szám van, amiben mindketten hallhatók, de az valójában L és Light zenéje).
Szerencsétlen Misa hiába van oda Kiráért, hiába adja oda a fél életét, hogy legalább hasznos lehessen neki, valójában ő az, akinek a jelenléte miatt L megbizonyosodik róla, hogy Light Kira. Közvetett módon pedig Rem halálát is ez okozza majd.
Misa, ha Lighttal nem is énekelt együtt, Remmel igen. A Love is for mortals and fools keretében megvetően közli is Remmel, hogy az úgysem értheti meg, mi az a szeretet, ha ezer évig él is. Hát, Misától biztosan nem tudja megtanulni, legfeljebb az önfeláldozást. Hogy aztán végül feláldozhassa magát Misáért, aki soha nem szerette őt (ahogy Light se Misát). Rem soha nem tapasztalta meg, milyen öröm van a kölcsönös szeretetben, bizalomban és odaadásban. Csak a szeretet fájdalmas oldalát ismerhette meg. 

4.     L és Light: hasonló célok, ellentétes oldalon
Misa és Light nem énekel együtt, nem úgy mint L és Light, akik többször is. Ők ketten nagyon hasonlítanak, sok a közös vonásuk. Bizonyos szempontból ugyanazt akarják: egy jobb világot. És ugyanúgy vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Természetesen köztük sem szeretet van, hanem legfeljebb valamiféle kölcsönös megbecsülés – vagy inkább kölcsönösen szúrják egymás szemét, és le akarják győzni egymást. „I don’t care who gets hurt now / As long as I get one more shot”.
És L tragédiája, hogy a nyomozás / ismerkedés során a vele bújócskázó Light/Kira lesz az első igazi barátja, az első ember, akihez úgy érzi, kapcsolódni tud. Pont ahhoz, aki az elétere tör. És aki végül a halálát okozza, mert addigra régen túl van azon, hogy bárkivel emberi kapcsolata legyen. 

5.     Az ember nem áll az istenek fölött
Ryuk megmondta, hogy ha Light veszít, ő lesz az, aki beírja a nevét a halállistába. De azt is megmondta, hogy ő alapvetően szórakozni jött – ami kimondatlanul is implikálja, hogy csak addig marad, amíg elég jó a műsor. L halálával azonban a játék véget ért.
Light hiába nyeri a szettet, amíg Ryuk a bíró, a meccs kimenetelét valójában nem befolyásolhatja. Az ember nem lehet isten, a sorsunk nem a mi kezünkben van, bármilyen erősen akarjuk is ezt hinni, vagy bármennyi erre utaló jelet is találunk.
Zene és szöveg és tartalom
A Death Note Musical tragédia. És jó. Releváns témákat dolgoz fel, melyeket sikerül két és fél órában felvázolnia, kibontania, majd lezárnia, mindezt úgy, hogy nagy százalékban követi az anime történetét. Frank Wildhorn zenéje dallamos és kifejező, míg Jack Murphy dalszövegei tömörek és költőiek. Minden adott két és fél óra felemelő, elgondolkodtató, letaglózó szórakozáshoz.