Nyelvtanulás (szigorúan)

Napi kínos: Egyik kollégával értekezünk nagyban a spanyol helyesírás rejtelmeiről. A mellettem ülő kollegina is bekapcsolódik, és a szó hamar arra terelődik, milyen sorozatot nézzen spanyoltanulás végett. Végül a Betty, a csúnya lányt említi. Mire én:
- Az nem gond, hogy az kolumbiai? Az nem másik dialektus?
A kolléganő felel:
- Nem, valaki mondta, hogy ők nagyon szépen beszélnek, remélhetőleg érteni fogom.
Eközben a kolléga, még az előző megjegyzésemre reagálva rám mered:
- Ezt te miért tudod?
- ... (*cirip, cirip*)

Villamoson

Hazafelé jövök a villamoson. Én állok, nem messze tőlem egy velem egykorú, szimpatikus fiatalember ül. A villamos nem tömött, de ülőhely már nem akad. Beérünk a megállóba, ajtó nyílik, felszáll egy középkorú, jól szituált hölgy, karján nagy szatyorral. A fiatalember automatikusan feláll, hogy átadja a helyét. Néni jön, jön, és megáll - a srác és a szék között! Mert hol másutt. Villamos elindul. Srác egy darabig toporog, nézelődik, hogy most mi van, aztán elsomfordál, és megkapaszkodik a villamos másik végében. Legszívesebben odamegyek hozzá és megölelem. De nem teszem, mert én se bírok megnyikkanni szociális helyzetekben.

Miért nem jó film a Hamupipőke?

SPOILER

Abból a szempontból egyáltalán nem rossz az új Hamupipőke, hogy nagyon is jól szórakoztunk rajta. Szép a zenéje, gyönyörűek a ruhák és a díszletek, vannak benne megfelelő helyeken elhelyezett izgalmas és vicces jelenetek, olykor komolyak is. Helena Bonham Carter most is imádnivaló, Cate Blanchett szintén hozza a formáját. A történet viszonylag adott (Hamupipőke, azon belül is Disney 1950), bár így is lehet vele játszani. Csak hát...
   Kezdjük ott, hogy a legérdekesebb karakter a mostoha (és nem a főszereplő). Amit elmond a meséjeként, vagyis hogy miután elvesztette a saját boldogságát, a lányaiéra koncentrált, az tök korrekt. Ezt tarkítja, hogy féltékeny egy halottra plusz a férje lányára, ami kevéssé produktív, ellenben valahol érthető.
   Mindeközben ott van Ella (Cinder + Ella, érted - nekem ez csak most esett le, pedig már az Elvarázsolt Ellában is nyilván ezzel játszottak), aki édesanyjától a "légy kedves és bátor" mottót örökölte. Ez akár szép is lehetne, ugye? Csak annyi vele a probléma, hogy Ella bátorsága leginkább abban nyilvánul meg, hogy kitartóan tűri a szenvedést. Igazi női erény. Mivel a mese töményen anakronisztikus, nem tudjuk, mi egyebet tehetne (még az is homályos, hogy az apa nemes volt-e vagy polgár); ezt a forgatókönyv szempontjából jótékony homály fedi. Ami pedig a kedvességet illeti: kedves emberekkel nem nagy kunszt kedvesnek lenni; a mutatvány ott kezdődik, hogy mit kezdünk azzal, aki nem kedves - például, hogy halálra ítéljük-e. Merthogy a végén kibökött "Megbocsátok" nagyjából ezzel egyenértékű. Mivel a család úszik az adósságban, mostoháék kb. annyit tehetnek, hogy összeszednek minden mozdíthatót és meglépnek a hitelezők elől. Vagy ha nem, hát mindent elárvereznek, és irány az adósok börtöne? Mi lesz így a házzal, amelyet Ella annyira szeretett, hogy semmiképp nem akarta elhagyni?
    Az az érzésem, hogy a forgatókönyvírók teljesen bele voltak ragadva a hagyományos, nyugati típusú jutalom-büntetés rendszerbe. Ez, míg a keleti történetekben gyakrabban előforduló, és számomra szimpatikusabb integrációs tendenciáktól igen távol áll, nem önmagában és teljességgel elvetendő, csak nem is különösebben előremutató. A büntetéssel nem fogod elérni, hogy a másik jobb ember legyen. Ha ebben valami segít, az az empátia, az odafordulás, a kedvesség - amire ez a film talán oktatni akart, kevés sikerrel.

Kép: http://9gag.com/gag/aArqOAd

(Fél)Tizenkét oka van annak...

Utazik a püspök, de mikor beér a kis faluba, nem harangoznak a tiszteletére. Kérdezi a bírót, miért.
- Tizenkét oka van annak! Az első, hogy nincs harang...
- Köszönöm, a többit már ne is mondja!

Valahogy így voltam ezzel ma reggel, csak nem harangozás, hanem biciklizés ügyében. Okok, amiért ma nem kellett volna biciklivel mennem:
- Nincs bicikliút. A budai felső rakpart fel vagyon túrva, biciklis közlekedés az autók között. Hm.
- Október óta nem bicikliztem, és kijöttem a gyakorlatból (konkrétan rosszul lettem az erőfeszítéstől).
- Október óta nem bicikliztem, és azóta leeresztett a kerekem.
- Hiába sütött a nap hét ágra, attól még dög hideg vala (lévén január, mily meglepő).
- Amúgy sem voltam idővel éppen eleresztve, hát még így, hogy az út egy részét sétáltam (toltam a biciklit), egy részét fejvesztetten köröztem, hogy merre lehet itt menni (semerre), egy részét meg tehetetlenül ácsorogtam, hogy hol csorogjak be az autók (meg a csuklós autóbusz) közé.
- Nem volt benn váltóruhám, mert karácsony előtt hazavittem kimosni (időnként azt sem árt).

De túléltem, beértem, és még a fülem is megúszta fagyási sérülés nélkül. Hazafelé már a villamos hozott. A bicikli meg bírja ki tavaszig...

Hogy minek indultam el? Hát csak. Mert kedvem szottyant hozzá. Mert hiányzott. Biciklizni jó (is tud lenni)!