Diana Wynne Jones: Talan vagy sutta?

Egy múlt heti beszélgetés kapcsán elfogott a nosztalgia, ezért úgy döntöttem, ide is kiteszem ezt a könyvajánló cikket, mely eredetileg a VarázsVilág hetilap 2013/23. heti, 97. lapszámában, a Martion Szerepjáték gondozásában jelent meg.

Diana Wynne Jones (1934–2011), a népszerű angol írónő ifjúsági regényeiben a mágiatörténészeket és bűbájkutatókat is irigylésre késztető tudásról tesz tanúbizonyságot. Műveiben nemcsak a talanok által is megismerhető kelta és sok egyéb mitológia jelenik meg, hanem a fókuszeszközzel vagy anélkül végrehajtott mágia, az oldás és kötés, a szómágia, a meteoromágia, a térszelés, sőt, a párhuzamos síkokra való átjutás is. Ezenfelül Jones a legendás lények (pl. sárkányok, szalamandrák) jellegzetességeit is behatóan képes ismertetni. Természetesen az egyes jelenségek leírása nem mindig fedi tökéletesen mai mágiatudományi ismereteinket, ám ennek nyilvánvaló oka, hogy az írónő műveit elsősorban nem a mágikus közösség, hanem a talan olvasók általi „fogyasztásra” szánta.

Jones a mágiát egészen hétköznapi módon ábrázolja, mintha a mindennapi élet szerves része lenne. Ugyanakkor egészen érzékletesen képes leírni a mágiával való első találkozást, a nyitott szemmel járó emberben a felismerést, majd a csőlátás feletti méltatlankodást. Ez igazán szépen jelenik meg A trónörökös című regényében, ahol Nick és Maree, a két fiatal először szembesül a mágiával. Egyszersmind azt is tapasztalniuk kell, hogy az emberek olykor vakok – nemcsak a csodákra, hanem úgy általában a nyilvánvalóra, és akkor sem ismernek fel egy kentaurt, ha szembejön a folyosón.

Persze egy dolog a mágiát felismerni, és más azt beépíteni a hétköznapi gondolkodásunkba. A regénybeli Rupert, bár igen tehetséges, méghozzá nagy erejű varázsló, gyakran „megfeledkezik” erről, és egy egyszerű merre jársz helyett hagyományos talan módszerekkel, telefonálgatással és kérdezősködéssel igyekszik felderíteni bizonyos személyek hollétét. Mentorának, a nem sokkal korábban elhunyt mágusnak kell figyelmeztetnie, hogy használja a rendelkezésére álló mágikus eszközöket is.

Jones arra is figyelmeztet, hogy nem elég a mágiát felismerni, illetve készségszinten használni és élni az általa nyújtott lehetőségekkel, hanem társainkkal is együtt kell működnünk. Rupert erről is hajlamos megfeledkezni olykor: testvérétől még könnyebben kér szívességet, ám a hotelben tartózkodó másik mágusnak eszébe se jut szólni az élet-halál súlyosságú ügyről, noha ő sokat segíthetne neki.

Bár Jones alapvetően talanok számára ír, látható, hogy varázshasználók számára is megfogalmaz tanulságokat. Fontos, hogy a világban nyitott szemmel járjunk, hogy felhasználjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a barátainkra mindig számíthatunk.

Noha nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Jones valóban sutta lett volna, az tagadhatatlan, hogy műveiben számos erre utaló elem fedezhető fel. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy munkásságával ő is beállt Tolkien és C.S. Lewis mellé – azon szerzők sorába, akiknek hatására a mágia jelenléte sokkal elfogadottabbá vált a talanok körében. Ezen tevékenységét leginkább Stan, A Trónörökös idős mágusának szavai foglalják össze:

„Kissrác koromban senkinek eszébe nem jutott volna, hogy létezhetnek más univerzumok, az meg pláne nem, hogy el is mehetnek oda. Ma meg az emberek könyveket írnak róla, varázslásról beszélnek meg az előző életeikről, és senki nem néz dilinyósnak, ha effélékkel hozakodsz elő. És azt hiszem, ez az én művem. Az enyém. Én indítottam el a világunkat a jó irányba. Arrafelé, ahol lennünk kéne.”

Magyarul is olvasható regényei:

Chrestomanci-krónika: Varázslatos élet (Geopen, 2002); Christopher Chant kilenc élete (Geopen, 2002); Vigyázat, boszi van az osztályban! (Geopen 2003)

Palota-sorozat: A vándorló palota (Pongrác, 2010); Az égi palota (Pongrác, 2010); A másik palota (Pongrác, 2011)

Varázsvilágok: A trónörökös (Metropolis Media, 2011); A Merlin-összeesküvés (Metropolis Media, 2013)

Magyarul is olvasható novellái:

Samantha naplója (27 képtelen történet ­– Neil Gaiman és Al Sarrantonio; Metropolis Media, 2011)

Amit a macska mesélt (Galaktika 290, 2014. május)

Súgó:

„talan”: varázstalan személy, aki nem tud a mágia létezéséről, és nem is képes azt használni

„sutta”: a mágiát ismerő, azonban varázshasználatra képtelen személy