Kirándulás

Ha már így benne vagyok az írásban, akár a pozsonyi kirándulás is kikerülhet. A kórussal meglátogattuk a szomszéd fővárost, hogy megnézzük, náluk mit csinálnak a népek adventkor. Az a helyzet, hogy kb. ugyanazt, mint nálunk - karácsonyi vásárt tartanak, énekelnek, tömkelegnek, ilyesmi. Képi dokumentáció itt.
 
    Karácsony előtti utolsó vasárnap mentünk, nem is kifejezetten korán - csak 7.25-kor indult a vonat. Mivel csak ötven perccel korábban indultunk a Nyugati mellől, pár perccel indulás előtt már kinn is voltunk... Még szerencse, hogy drága úti társaink gondoskodtak rólunk, és kinyomtatták a jegyeinket.
    Így még viszonylag korán megérkeztünk Pozsonyba, így jó alaposan körbenézhettünk, még mielőtt beindult volna a szardínianyüzsi. Kizsebelni csak egyszer próbáltak meg - persze nem álltunk neki rendőrt keresni, csak félreálltunk, amíg felszívódott az egyébként kifejezetten kellemes és barátságos külsejű hölgy.
    Ezután lábon bejártuk az óvárost: láttunk szép házakat, tornyokat, udvarokat, és rengeteg macskakövet. Ide sem célszerű tűsarkúban jönni. A Vörösmarty tér helyi megfelelőjén karácsonyi zeneszó mellett jártuk be az adventi házikókat. Mikor alaposan körbenézelődtünk, ettünk, majd beültünk a tér sarkán megbúvó csokizóba. Csinos tér, kellemes, magyar nyelvű kiszolgálás, széles választék, isteni, forró, sötét nedű.
    Bár a városon vastag ködfelhő ült, kitaláltuk, hogy felmegyünk az ufóba - a Duna fölött tornyosuló kilátótoronyba. A Duna itt egészen más, mint Pestnél: helyes, pici, keskeny, és ami a legfontosabb: kék. A kilátó persze sokba került, annyit meg nem ért volna meg egy poén, úgyhogy hátraarcot csináltunk, és inkább a kastély felé vettük az irányt, mely a túlparti várhegy (domb) tetejét koronázta.
    Itt már érdemesnek találtuk a jegyvásárlást, és a következő pár órát a kiállítás bebarangolásával töltöttük. Persze, a képek és tárgyak is mind szépek voltak, ám a legjobban mégis azt élveztük, hogy az itthoni gyakorlattól eltérően nem kordonolták el a nem használt termeket, így azokban is vidáman körbenézhettük. Ily módon az egyik toronyba is felkúszhattunk, bár nem töltöttünk ott túl sok időt, mivel, noha a meleg elméletileg felfelé száll, odafenn ezt az állítást vitattuk volna. A gyereksarkot is megtaláltuk, melynek babzsákfoteljein egy igen kellemes csendes pihenőt töltöttünk, így pihenten indulhattunk tovább.
    Idő közben ránk sötétedett, és a köd is megsűrűsödött: még odabenn, az ablakon kinézve nem is tudtuk, hogy tejüveggel van dolgunk, vagy párával. A belvárosba visszafelé baktatva nemcsak az esti fényeket csodáltuk meg, hanem az első vasárnap is nyitva tartó közértben betáraztunk vaníliás kekszből és Deli csokiból. Mostanra a karácsonyi vásár is megnépesedett - még szerencse, hogy délelőtt már körbenéztünk, mikor még lehetett ott mozdulni.
    Mivel közeledett az indulás ideje, visszaindultunk a pályaudvarra. Az "Ismerd meg szép hazád" mozgalom kiterjesztéseként nem arra mentünk, mint amerre jöttünk, így másfelé is körbenézhettünk kicsit a városban. A reggelivel ellentétben jó időben kiértünk, így még a vonat indulása előtt kipihenhettük a napi fáradalmakat. A vonaton beletelt egy kis időbe, mire került hét egymás melletti ülőhely, ezt viszont rögtönzött kóruspróbával ünnepeltük - az utazóközönség nyilvánvaló örömére.
    Jó móka volt!