2023. szeptember 4., hétfő

Kék Bogár (2023)

Amennyire látom, a Kék Bogár éppen floppol a mozikban, amit nem egészen értek, mert szerintem valamivel szórakoztatóbbra sikerült, mint a tavalyi három MCU film együttvéve. A szuperhősös-hősutas-családegyesítős műfajban indul, és melegen tudom ajánlani a műfaj kedvelőinek.

A mellékelt képen pedig az édes nyári gyermek, aki még nem látta az Alient, és ártatlan kíváncsisággal figyeli az izgő-mozgó világító soklábút. Mi baj lehet? (Avagy fényképek, amik 2 másodperccel a katasztrófa előtt készültek.)


(Minden olyan hőst, aki a szupererő bekapcsolására intenzív sikítással válaszol, abszolút hitelesnek gondolok.)

2023. január 22., vasárnap

Összeomlás

Régi filmeket nézni mindig érdekes. A régi persze most alig 30 évet jelent, amennyiben az Összeomlás 1993-ban készült, és az a helyzet, hogy én annál indokolatlanul nem sokkal később láttam. Nagyjából arra emlékeztem belőle, hogy elég durva volt, mégis mély benyomást tett rám - akkor és most is. Döbbenetes megtalálni benne azokat a dolgokat, témákat, amik azóta is fontosak számomra, filmben és a való életben egyaránt. Például hogy az ország mentális egészsége a béka segge alatt van, és hogy a pitiáner rosszindulat és türelmetlenség mennyi kárt okoz nap mint nap.

 
Az is érdekes, hogy ez a legjobb "defund the police" tárgyú film, amit ismerek. Főleg így, hogy szerintem akkoriban az USA-ban ez még nem volt akkora téma (persze ezt innen és főleg ennyi idő távlatából nem tudom megítélni). Persze konkrétan szövegileg semmi ilyesmi nem hangzik el, a történet pozitív hőse maga is rendőr, aki megtalálja és kézre keríti az ámokfutót. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ami ránézésre egy "egyszerű" pánikrohamnak indul a reggeli csúcsforgalomban, az az általános, pitiáner önzés, a rosszindulat, a nyomor, a rasszizmus és a fegyverek hozzáférhetősége hatására fokozatosan eszkalálódik. A bemutatott jelenségek pedig rendre nem olyanok, amiket egy rendőrség valaha meg tudna oldani - nem is lehet ez a feladata.

Mire eljutunk odáig, hogy a főszereplőtől rettegő asszonynak azt mondja a kedves rendőr, hogy ha fél, a következő választáskor szavazzon arra, hogy több járőr legyen az utcán, már régen egyértelművé vált, hogy nem rendőrségi problémával állunk szemben. A film a szociális problémák egész palettáját felvonultatja: szegénység, rasszizmus, homofóbia, a (mentális) egészségügyi ellátás hiányosságai, és úgy általában a szolidaritás teljes hiánya, ami nagyon könnyen fordul agresszióba. Persze, AKKOR már rendőrségi probléma. De a megoldást nem ott kell keresni.

(Ezt külön aláhúzza az a tény, hogy a filmbeli rendőrök nemcsak a lakossággal, hanem egymással is seggfejek.) 

 
Forrás. Fordítás lent

Ahogy a képen is, a filmben vázolt problémákat nem a rendőrség fogja tudni megoldani. Ezt a film nem mondja, hanem mutatja. Az már a néző feladata, hogy végiggondolja, mégis mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel. Szerencsére nem nekünk kell feltalálni a spanyolviaszt, pontosan lehet tudni, hogy a kiút a szolidaritás és a szociális ellátóhálózat javítása (kiépítése) felé vezet. Nekünk csak rá kell vennünk a választott képviselőinket, hogy legyenek szívesek ebbe az irányba vezetni a dolgokat.

---

Fordítás:

1. kép

Tüntető táblával: "Kevesebb pénzt a rendőrségnek"
Egérke: Még hogy kevesebb pénzt a rendőrségnek? Akkor hogy bírja el mindezt?!?

Súlyok a rendőr vállán:

  • Bandaháborúk
  • Droghasználat
  • Drogdílerek
  • Lopás
  • Hajléktalanság
  • Prostitúció
  • Iskolák biztonsága
  • Családon belüli erőszak
  • Minden váratlan krízis
  • Békefenntartás


2. kép

Tüntető válasza: Sehogy

Egy cucc maradt a rendőrnél: Békefenntartás
Súlyok szétszórva: 

  • Közegészségügy: drogfüggőség kezelése, mentális egészség
  • Szociális munkások
  • Dekriminalizáció, szabályozás: fű, szexmunka
  • Oktatás
  • Álláskeresési támogatás
  • Megfizethető lakhatás