Miért tragédia a Death Note musical?

Szóval teljesen véletlenül, egy Good Omens fan-videó kapcsán derült, ki, hogy egyáltalán létezik Death Note musical, és az első reakcióm az volt, hogy „te jó ég, miért?!” Aztán persze a kíváncsiság erősebb volt, mint a furafejű értetlenkedésem, és hát megnéztem.

Pontosabban először meghallgattam. A Death Note musical angolul nincs, csak demóverzióban hallgatható a zenéje (egyébként profin megszövegezett, profin elénekelt és hangszerelt demón). A japán verzió számomra hallgathatatlan, mert a férfiénekesek valamilyen rejtélyes okból nagy százalékban hehegnek, amit már az operák esetében is elviselhetetlennek találok. Szerencsére viszont találékony barátném talált nekem egy olyan japán színpadi verziót, ahol egy enyémhez hasonló fülű egyén a legrosszabb japán számokat lecserélte az angol változatokkal. Így aztán, mire két nap faltól-falig zenehallgatás után lassan ott tartottam, hogy fejből tudom a zenét, de még mindig nem tudom, miről szól a darab, sikerült megtekintenem magát a művet.

A thumbnailen elvileg Ryuk és Rem.
(Igen, Rem nő – a magyar szinkronban Kossuth Gábor (Zuko!) volt a hangja, így aztán ez mindeddig számomra nem derült ki.)

És az a helyzet, hogy a Death Note musicalnek nem csak a zenéje jó, hanem az egésze is. A készítők remek érzékkel válogatták össze, mit hagyjanak benne, mit húzzanak ki, és mire fókuszáljanak. Ennek köszönhetően a Death Note musical egy izgalmas, jól felépített, friss darab, miközben egy teljesen korrekt, szépen megalapozott tragédia. És hogy mitől lesz ez tragédia? Hadd foglaljam össze röviden.

1. Light eldobja az emberségét

Onnan indulunk, hogy Light hiányolja az igazságszolgáltatási rendszerből az igazságszolgáltatást. Ez valahol érthető, ha látott már valaki lúgos orvost szabadlábon védekezni. Amikor megtalálja a füzetet, és kipróbálja – vagyis végrehajtja az első gyilkosságot –, majd rájön, milyen nagyhatalmú eszköz került a kezébe… bár először egy cseppet kiakad, mint minden normális ember tenné, ha megöl valakit kvázi akaratlanul (amennyiben nem hitte, hogy a jóember tényleg meg fog halni), hamar döntés elé állítja magát: használja tovább a Listát, és hozzon változást a világba, vagymicsinájon. Tudja, hogy ha komolyan munkába állítja legújabb eszközét, azzal feladja az emberségét. A hatalom korrumpál, ő se lesz kivétel. És mégis, az általa igazságszolgáltatásnak gondolt valamit fontosabbnak tartja, mint a saját lelkét. Ez valamiképp felemeli az egész további eseménysort.

2. Soichiro fohásza (sajnos ez a te nevelésed, édesapa)

Én magamban csak így hívom az Honour bound című számot, amelyben édesapa magát győzködi arról, hogy biztosnemazőokosnagyfiaagyilkos. A kedvenc soraim: „Am I crazy / Thinking he could be / some insane unfeeling monster somehow raised by me”. Ugye nem nekem sikerült nagy ügyesen felnevelnem azt az őrült, érzéketlen szörnyeteget, aki Kira? Hát, van egy rossz hírem… Mert persze, a történet egyik fele, hogy a hatalom korrumpál, és ez alól Light sem lesz kivétel. Másrészről viszont az édes szülőknek is van némi közük ahhoz, hogy kinevelték azt a fiatalembert, aki eldobta az emberségét az igazságszolgáltatásért.

3.     Rem Misától nem tud szeretni tanulni

Rem már az első számában kifejezte, hogy szeretné megérteni ezt a szeretet dolgot, de pechére pont Misával hozta össze a rossz sorsa, aki erről nem sokat tud neki tanítani. Misa súlyosan sérült, nem képes valódi kapcsolódásra, így természetesen bármit mond is, valójában nem szerelmes Kirába, hanem mániákus: a fél életét odaadja, csak hogy megtalálja Kirát, akire aztán levakarhatatlanul ráakaszkodik. Misa és Light kapcsolatában látványosan nincs kölcsönös érzelem, főleg nem szeretet vagy szerelem. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy ez a páros két és fél óra alatt egyetlen duettet sem énekel (egyetlen olyan szám van, amiben mindketten hallhatók, de az valójában L és Light zenéje).

Szerencsétlen Misa hiába van oda Kiráért, hiába adja oda a fél életét, hogy legalább hasznos lehessen neki, valójában ő az, akinek a jelenléte miatt L megbizonyosodik róla, hogy Light Kira. Közvetett módon pedig Rem halálát is ez okozza majd.

Misa, ha Lighttal nem is énekelt együtt, Remmel igen. A Love is for mortals and fools keretében megvetően közli is Remmel, hogy az úgysem értheti meg, mi az a szeretet, ha ezer évig él is. Hát, Misától biztosan nem tudja megtanulni, legfeljebb az önfeláldozást. Hogy aztán végül feláldozhassa magát Misáért, aki soha nem szerette őt (ahogy Light se Misát). Rem soha nem tapasztalta meg, milyen öröm van a kölcsönös szeretetben, bizalomban és odaadásban. Csak a szeretet fájdalmas oldalát ismerhette meg. 

4.     L és Light: hasonló célok, ellentétes oldalon

Misa és Light nem énekel együtt, nem úgy mint L és Light, akik többször is. Ők ketten nagyon hasonlítanak, sok a közös vonásuk. Bizonyos szempontból ugyanazt akarják: egy jobb világot. És ugyanúgy vallják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Természetesen köztük sem szeretet van, hanem legfeljebb valamiféle kölcsönös megbecsülés – vagy inkább kölcsönösen szúrják egymás szemét, és le akarják győzni egymást. „I don’t care who gets hurt now / As long as I get one more shot”.

És L tragédiája, hogy a nyomozás / ismerkedés során a vele bújócskázó Light/Kira lesz az első igazi barátja, az első ember, akihez úgy érzi, kapcsolódni tud. Pont ahhoz, aki az elétere tör. És aki végül a halálát okozza, mert addigra régen túl van azon, hogy bárkivel emberi kapcsolata legyen. 

5.     Az ember nem áll az istenek fölött

Ryuk megmondta, hogy ha Light veszít, ő lesz az, aki beírja a nevét a halállistába. De azt is megmondta, hogy ő alapvetően szórakozni jött – ami kimondatlanul is implikálja, hogy csak addig marad, amíg elég jó a műsor. L halálával azonban a játék véget ért.

Light hiába nyeri a szettet, amíg Ryuk a bíró, a meccs kimenetelét valójában nem befolyásolhatja. Az ember nem lehet isten, a sorsunk nem a mi kezünkben van, bármilyen erősen akarjuk is ezt hinni, vagy bármennyi erre utaló jelet is találunk.

Zene és szöveg és tartalom

A Death Note Musical tragédia. És jó. Releváns témákat dolgoz fel, melyeket sikerül két és fél órában felvázolnia, kibontania, majd lezárnia, mindezt úgy, hogy nagy százalékban követi az anime történetét. Frank Wildhorn zenéje dallamos és kifejező, míg Jack Murphy dalszövegei tömörek és költőiek. Minden adott két és fél óra felemelő, elgondolkodtató, letaglózó szórakozáshoz.

Katt ide az albumhoz